Egyes testrészeink pozitív, illetve negatív pólusúak.
Fejünk, felsőtestünk és jobb oldalunk pozitív töltésű, míg lábaink, altestünk, illetve bal oldalunk negatív. Középső részünk pedig semleges.
Amikor a pólusok között életenergiánk szabadon áramlik, egészségesek vagyunk. Amikor viszont elakad, megbetegszünk.
A polaritás-terapeuta az energiablokkok feloldását többféle módszerrel igyekszik feloldani: ajurvédikus eljárásokkal, energiakapuk összekötésével és reflexterápiával.
Ezek mellett masszázst (érintés, ringatás, mélynyomás), nyújtógyakorlatokat is alkalmaznak, és energiakiegyenlítő táplálkozást javasolnak.
A kezelés közben a terapeuta egyébként célirányos kérdésekkel, a beteggel beszélgetve közösen igyekszik kideríteni a panasz, illetve a baj kiváltó okát. S ha ez sikerül, az már felér fél gyógyulással, hiszen az energiablokk oldódik.
A kezeléssorozat nyomán pedig teljesen "felolvad", és az energia ismét akadálytalanul áramlik, a beteg pedig meggyógyul!!!
A polaritás-terápia klasszikus értelemben nem nevezhető pszichoterápiának, ugyanakkor az energia-harmonizálás közben a terapeuta igyekszik megerősíteni a páciens önmagába vetett hitét!
Megpróbálja elvezetni igazi énjéhez, mély felismeréseihez, amelyek meggyőzhetik arról, hogy mit kell tennie gyógyulása érdekében.
Támogatja abban, hogy bátran bízzon gondolataiban, intuícióiban. Vallja, hogy minden gyógyerő bennünk van, magunkban hordozzuk.
A Terápia 7-9-vagy 11 alkalom állapottól és problémától függően!Egy alkalom minimum 1 óra,teljes ellazulás ,nyugalom és harmónia.
Csodálatos terápia ez mely összhangot teremt igazi önvalóddal és rendezi a kibillentéseket és kialakít egy új teljes ragyogó energetikát a testedben!
|